Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép

 

A zenekar 1994-96. környékén létezett. Tagjai az ELT együttesből alakították át magukat, név szerint Bréda Szilvia, Aranyosi Lóránt és Siska Tamás. Lórival és Tamással közös volt a sulink, ismertük egymást. Egy alkalommal Lóri felajánlotta, hogy zenéljek velük. Rövid gondolkodás után elfogadtam a lehetőséget, bár kikötöttem, hogy a versmegzenésítésbe nem ártom magam, inkább a zenei részekkel foglalkozom. Majdnem így is lett, egészen a feloszlásig.

 

Kép

 

 

Kép

 

 Közben azonban sokat koncerteztünk, és megnyertük 95-ös Kaláka fesztivált is. Ott vendégként velünk zenélt Pető Levente, később pedig Berán Vera is csellózott nálunk. Ő volt velünk akkor is, amikor a Csepp TV-ben adtunk egy zenés műsort. Sajnos a zenekar munkásságáról kevés használható hangfelvétel készült.

 

 

    

 

 Dalok:

 

Vihar előtt a réten (Utassy József)                   /diavetítés/

 

Köd az arcod  (Banos János)                            /csak zene/

 

Lápi este  (Szepesi Attila)                                /csak zene/

 

Naplemente  (Dsida Jenő)                                /csak zene/

 

Táncol a Hold  (Veöres Sándor)                         /csak zene/

 

Tavaszi kertemben...  (Novák Zoltán, Ír ballada)  /csak zene/

  

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.